Sikerült úgy felvenni az óráimat, hogy rengeteg szabadidőm van (még), úgyhogy kicsit megváltoztattam a blog kinézetét, ötleteltem, és még itthon is tettem ezt-azt. Tulajdonképpen nagyon motiváltnak érzem magam, és nagyon jól haladok abban, hogy lépésről lépésre érjem el a céljaimat.

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy miért nem érzem magam rosszul, amikor én Budapesten vagyok, barátom meg olyan 150 km-el arrébb. Rájöttem, hogy igazából nincs miért rosszul éreznem magam, szeretem, ő is szeret, bízom benne és ő is bennem. Gondoltam arra, hogy megírom szerintem mi az, amitől működik egy kapcsolat, de az élet úgy hozta, hogy a mitől nem működik egy kapcsolat lesz megírva.

Sziasztok!:) 

Meg soha nem írtam ilyen jellegű bejegyzést, de úgy gondolom most eléggé aktuális a téma. Több éves tapasztalattal a hátam mögött késznek érzem magam arra, hogy megosszam veletek milyen hibákat követtem el, valamint az iskolakezdés miatt (úgy lattam) elég sokan kezdtek neki a szerkesztésnek. Új tapasztalatok, környezet került nagyon sok ember életébe, és értelemszerűen jó dolog, ha ezeket az élményeket kiírja magából az ember. :) 

A tag-ek között megtalálható egy kérdéssor, melyben az eddigi blogos életéről írtam elég hosszan. Ott említettem már, hogy 2014 körül kezdtem el komolyabban foglalkozni ezzel, naponta írtam bejegyzéseket, rengeteg olvasóm volt, szóval össze jött a dolog. Aztán az évek alatt néha elkezdtem, néha abba hagytam, nagyon hangulatfüggő volt nekem ez a blogos forma. Mindig is a G-portálon tevékenykedtem, néha megpróbáltam a Wordpress-t de valahogy soha nem éreztem magaménak a rendszert. Bár lehet, hogy a közeljövőben változni fog a véleményem :D.

Szóval. Mindenek előtt fontosnak tartom tisztázni, hogy nem lesz szó olyan tippekről, melyeket minden második ilyen bejegyzésben megtalálni. Nem fogok cím ötleteket adni, ahogyan azt sem fogom megmondani hogyan kezd el írni az első bejegyzésed. Mindössze a saját tapasztalataim szeretném megosztani veletek, és azokat a hibákat, amiket én is elkövettem.

#1. Döntsd el, hogy fel akarod-e vállalni magad

Szerintem az egyik legmeghatározóbb kérdés, hogy névtelenül vagy névvel blogolj? Én mindig is a névtelenség mögött maradtam, pontosabban szerettem volna. Olyan szinten írtam a személyes bejegyzéseket, hogy ha ismerőseim megtudták volna, hogy én vagyok, vagy hogy ilyet csinálok, biztosan sok vita született volna. Valamint azt sem akartam, hogy az ember akit a legjobban utálok el tudja olvasni, hogy éppen milyen gondjaim vannak, milyen akadályok vannak előttem. Egy személyes blogon felesleges hazudni. Ha elkezdted, akkor folytasd. Nem szabad azt hazudni, hogy az élet rózsaszín, miközben épp nem tudod miből kifizetni a lakást, vagy épp most szakított veled életed szerelme. Felesleges saját magad becsapni azzal, hogy nem a valóságot írod le. 

Számomra a blogolás soha nem egy kényszer volt, hogy “én most leírom mit vettem suliba, mert az a menő”, hanem mindig is olyan bejegyzéseket írtam, amikhez kedvem volt, ahogyan éreztem magam (vagy amilyenre az olvasóim kíváncsiak voltak). Persze sok előnye van annak, ha felvállalod magad, és az ismerőseiddel is megosztod, hogy hallooooo divat blogot vezetek, ugyanis ha ügyes vagy, könnyebben megtalálnak esetleges cégek, hogy kicsit promózd őket. Viszont ennek is megvan az árnyoldala, én nagyon nagy hibát követtem el, mikor megosztottam egy emberrel, hogy mi a hobbim. Mindenkinek saját döntése, hogy vállal-e kockázatot.

#2. Ne másoknak, magadnak írj

Hidd el, nem lesz jó érzés a sokadik olyan bejegyzést megírni, ami téged nem is érdekel, és csak a divat miatt pötyögsz. Lehet, hogy szeptemberben az összes blogon azt látod, hogy haul bejegyzés van, meg kinek milyen iskolatáskája, de ez nem azt jelenti, hogy neked is kötelező ezt megírod. Én sokkal többre értékelem, ha valaki elszakad ezektől a tipikus sablon bejegyzésektől, és egyedi tartalmat oszt meg. Lehet ez egy saját recept, egy túra az erdőben, vagy egy bejegyzés a te saját tanulási szokásaidról (és nem a sablon tippekkel).  Én is arra törekszem, hogy ne másoknak, hanem saját magamnak feleljen meg a kinézet és a tartalom egyaránt. Persze ezzel nem azt mondom, hogy semmibe kell venni a emberi normákat, és alpári bejegyzéseket írni, mert neked olyan kedved van. Normális keretek között kell mozogni, de itt is számtalan lehetőség áll előtted.

#3. A nézettség kérdése 

Minden blogger egyik talán legfontosabb pontja a pályafutása során, hogy hány olvasója van. Ezeket mindegyik honlap szerkesztő felületen meg lehet nézni. Elhiszem, hogy elkeserítő ha már két éve írod a bejegyzéseket, és még mindig csak napi 10 olvasód van, főleg, ha egy 2 hónapos karrierrel rendelkező illetőnek akár napi 100 fő is nézi a bejegyzéseit. A nem személyes jellegű blogokon alap elvárás, hogy legyen látogatottság, legalábbis szerintem belül mindenkiben ez van. A személyes blogok azért különlegesek, mert azt magának írja az ember, nem másnak. Nem ad öltözködési tanácsokat, nem mutatja meg mit vett. Az ő saját testi és lelki hullámvasútját osztja meg, amely nem feltetlen azért kerül ki az Internetre, mert az illető mindnekinek el akarja mondani, hogy milyen rossz passzban van. A nézettség szerzés amúgy egy nagyon egyszerű dolog, jó bejegyzéseket kell írni, és olyan szinten kell vezetni a blogot, hogy ha te egy olvasó lennél, máskor is vissza akarj jönni. Lehet hirdetni magad különböző csoportokban, és előbb-utóbb kialakul a te saját olvasóid kis családias csoportja. Plusz: hidd el, ha valakinek napi 200 megtekintés van az oldalán, nem mindegyik olvassa el az épp aktuális bejegyzést. 

Remélem tudtam egy kicsit segíteni, hogy mégis mire érdemes odafigyelni azon kívül, hogy szép legyen a kinezet, meg tartalmas legyen, meg blablabla. :D 

Sziasztok!:)

Kezdem úgy érezni, hogy van értelme életmóddal kapcsolatos könyveket olvasni, vagy filmeket nézni. Sokkal motiváltabbnak érzem magam, mint mondjuk 5 nappal ezelőtt. És miért? Ezt szeretném megosztani veletek. 

Először is szeretném leszögezni, hogy nekem mindig is nagyon szélsőséges volt az érdeklődési köröm. Ha kedvem támadt, elkezdtem futni, máskor festeni próbáltam, egyszer gitározni, de valami okból kifolyólag mindig véget értek ezek a lelkesedések. Már rájöttem, hogy azért, mert egy kezdeti fellángolás miatt döntöttem el mit szeretnek csinálni, és nem gondoltam bele, hogy mennyi időmbe fog ez kerülni, anyagilag milyen vonzata lesz, vagy lesz-e társam, vagy sem. 

A változást leginkább 2 tényező együttes megjelenésének tudnám: Ízek, imák, szerelmek, valamint a költözés.

 A filmet sokan ismerhetitek, elég jól értékelt film, melyben nem mellesleg James Franco is szerepel. A történet röviden annyi, hogy adott egy fiatal nő, akinek látszólag tökéletes élete van, de tartalom, élmény, emlék nincs mögötte. Ezért dönt úgy, hogy lemond mindenről, ami eddig az élete részét képezte, és vadabbnál vadabb helyekre látogat el. Két nagyon fontos jelenetet szeretnek kiemelni: egyik a film elején látható ábra, miszerint mindig 4 lábbal állj a földön, és ne a szemeddel, hanem a szíveddel láss. Másik pedig a film végi monológban hangzik el (nem tudok pontosan idézni), melynek lényege; ahhoz hogy megtalálod önmagad bátornak kell lenned és lemondani mindenről, ami eddig körülvett. Az út alatt pedig légy nyitott, minden utadba kerülő eseménynek adj jelentőséget, valamint minden ember, akivel beszélsz, legyen a tanítód. Nyilván nem arra kell ilyenkor gondolni, hogy a legutolsó kéregető nincstelen ember a példa. Egy jó szó, kedves gesztus, boldog emlék is képes megvaltoztatni a hozzáállásod egy adott témához. 

 A film többi részét át aludtam, nagyon vontatott és sok a felesleges rész, melyben nem igen történik semmi. A lényeg megmaradt. :D

Amúgy, szerintem sok igazság van emögött a két felfogás mögött. És itt jön képbe a második tényező. A költözés miatt rá vagyok kényszerülve, hogy új dolgokat ismerjek meg. Példának okáért; tömegközlekedés, új emberek, új tanulmányi rendszer, új környezet, stb. És ha nem vagyok nyitott, nem tudok alkalmazkodni a körülöttem levő változásokhoz, ha pedig nem változok, felesleges volt eljönnöm továbbtanulni. 

Úgy gondolom, az embernek muszáj elég bátornak lennie ahhoz, hogy belevágjon az ismeretlenbe. Nekem sem volt könnyű, sok elintézni való tornyosult rám, és néha azt sem tudtam milyen évet írunk. Ma egyik előadáson hallottam egy nagyon lényeges mondatot; ahhoz, hogy dönteni tudjunk mérlegelnünk kell aközött, hogy mit kapunk és ennek mi a költsége. Milyen lemondás okkal jár több, mint 100 km-rel messzebb levő egyetemen tanulni? Milyen ára van ennek? Nem tudok találkozni napi szinten a barátommal, a barátaimmal, nem tudok kiugrani a kedvenc helyemre délután meginni egy kávét, nincs az udvaron a dinka kutyám. És mit kaphatok? Egy olyan diplomát, mely keresett a munkaerő piacon, megismerhettem Budapestet, esélyt kapok arra, hogy óriási bulikon vegyek részt (amíg fiatal vagyok), hogy új barátságokat tudják kötni, és hogy életre szóló élményekkel gazdagodjak.

Mint mondani szokás, menni könyebb, mint maradni. Ezzel teljesen egyet értek. Nekem minden új, minden kereszteződés, utca, ember, épület, kávézó. Akik pedig otthon maradtak, szüleim például.p, nekik minden megy a megszokott kerékvágásban, mindössze annyi, hogy munka után nem találkoznak velem. Részükről és részemről is lemondásokkal jár a továbbtanulás, lényegében az önálló életem elkezdése. És ez egy olyan dolog, aminek örülni kell.  

Sziasztok!:)

Mint ahogy ígértem, szeretnék legalább egy olyan iskolakezdéssel kapcsolatos bejegyzést hozni, ami elég sablon ahhoz, hogy megtehessem, másrészt elég érdekes, legalábbis szerintem. Sajnos kimarad a mit vettem a suliba és a társai, ugyanis mindössze néhány füzetet, mappát, tollakat és ennyi igazából az egyetemi beruházás (még).

Most, hogy 3. alkalommal fogok belépni egy új intézmény ajtaján, szeretném megosztani veletek az eddigi összes tapasztalatomat, véleményemet, az elmúlt évek alapján.

Soha nem voltam egy beszari gyerek, és már 1. osztály 1. napján összebarátkoztam nagyon sok hozzám hasonló kis lurkóval. Annyira gondtalanok voltunk, még az ovis jelünk ott volt a padunk szélén, hogy tudjuk, hova kell ülni. Nekünk mindig azt mondták, hogy visszasírjuk még az alsó tagozatot, amikor a padban hagytuk a könyveket, és nem kellett iskolatáskát cipelni, vagy amikor a tízórait a kis terítőn ettük, amit anya adott reggel. Kicsit fura érzés, hogy én egyetemre megyek, unokahúgom pedig 1. osztályba.

Sziasztok!:)

Először is szeretném megköszönni Thea-nak, amiért az én blogomat ajánlotta augusztusban. Számomra óriási megtiszteltetés, hogy valakinek annyira elnyeri tetszését a saját kis világom, hogy képes másoknak ajánlani, szóval még egyszer köszönöm ♥. Remélem a következő időszakban is sikerül olyan jellegű bejegyzéseket hoznom, melyek tetszeni fognak neked, és a többi olvasómnak egyaránt!:)

Nem tudom nálatok milyen a helyzet, de itt napok óta esik az eső, dörög az ég, kicsit világvége hangulat van. Teljesen elveszett a 30 fokos nyár, napok óta házban ülök és próbálok valami érdemes dolgot csinálni, de sajnos ebben az ítéletidőben eléggé le van korlátozva az ember. Lényegében megjött az ősz szele. Mindenesetre ma volt időm kicsit böngészni az interneten, és találtam egy-két olyan dolgot, ami rendkívül elnyerte a tetszésem. Tudom, elég basic bejegyzés fog következni, és nem, nem fogom megmutatni milyen mintájú füzeteket vettem egyetemre. (Nem érdemel külön bejegyzést, A4-es virágmintás füzeteket vettem, egy csomag kék tollat és mappákat.) Szóval következzen az én kis őszi kívánságlistám, melyek elég széles skálán mozognak, de remélem teljesülni fognak ezek a kis vágyak :D.

1. SISU

Nagyon régóta nézegetem ezeket a dán, svéd, norvég és mindenféle más életmód könyveket, és úgy érzem most végre sikerült választanom. Fontosnak tartom leszögezni, hogy nem ajánlókat, hanem véleményeket olvastam. Ezért gondolom úgy, hogy a természetemnek, és az életmód/környezet váltásomnak nagyon jót tenne egy ilyen „soha ne add fel” jellegű könyv. Amúgy mindig is nagyon bele voltam buzulva Finnországba, imádom az északi országokat és szeretnék eljutni is oda, de még messze van. A lényeg, hogy amint időm engedi, szeretném beszerezni ezt a könyvet.