Sziasztok!:)

Mint ahogy ígértem, szeretnék legalább egy olyan iskolakezdéssel kapcsolatos bejegyzést hozni, ami elég sablon ahhoz, hogy megtehessem, másrészt elég érdekes, legalábbis szerintem. Sajnos kimarad a mit vettem a suliba és a társai, ugyanis mindössze néhány füzetet, mappát, tollakat és ennyi igazából az egyetemi beruházás (még).

Most, hogy 3. alkalommal fogok belépni egy új intézmény ajtaján, szeretném megosztani veletek az eddigi összes tapasztalatomat, véleményemet, az elmúlt évek alapján.

Soha nem voltam egy beszari gyerek, és már 1. osztály 1. napján összebarátkoztam nagyon sok hozzám hasonló kis lurkóval. Annyira gondtalanok voltunk, még az ovis jelünk ott volt a padunk szélén, hogy tudjuk, hova kell ülni. Nekünk mindig azt mondták, hogy visszasírjuk még az alsó tagozatot, amikor a padban hagytuk a könyveket, és nem kellett iskolatáskát cipelni, vagy amikor a tízórait a kis terítőn ettük, amit anya adott reggel. Kicsit fura érzés, hogy én egyetemre megyek, unokahúgom pedig 1. osztályba.

Igazából itt kezdődött minden. Olyan barátságokat sikerült kötnöm az általános alatt, hogy néhány a mai napig megvan, és nem mellesleg legjobb barátaim táborába tartoznak. Hiába jártam vallási iskolába, sokkal jobb közösséget alkottunk, mint az államisok. Olyan osztályközösségünk volt, amiről mindenki álmodik, és ezt hiányoltam gimiben is. Persze nem volt még eget rengető teher a vállunkon, néha egy-egy tök felesleges kompetencia teszt után végül a központi felvételi volt az első nagy megmérettetés. Mondjuk erre mai fejjel azt mondom piskóta, de akkor is akadt olyan ismerősöm, aki elvérzett a csatamezőn.

Egyetlen okom volt, amiért gimibe mentem, ez pedig az, hogy nem tudtam mi akarok lenni. Nagyon sok osztálytársamnak megvolt az elképzelése, orvos, mezőgazdász, mérnök, tudom is én, én pedig álltam ott, és azon gondolkoztam, hogy mi az, amit én 10 év múlva is csinálni szeretnék. Nos ezért mentem el egy olyan gimibe, ami a megyében 2. legjobbként van számontartva. Ja.

Ott is elkezdtem beszélgetni, megismertem új embereket, és persze innen is akadtak olyanok, akik tényleg barátok. Mindegy. Szóval elmentem egy megyeszékhelyre, és tipikus p*csa lányok alkották az iskola felét. Tudjátok. Ombre szőkített haj, fekete kézitáska általában H&M-ből, óriási műköröm, néhol műszempilla, mindennapos bebaszás a kocsmákban, és ennyi igazából. Soha nem tartoztam az ilyen lányok közé, és nem is bánom. Valahogy nem az én stílusom az, hogy tömeg legyek, és ezek a lányok tömegek, tény. Túl széles volt a társadalmi szakadék, volt olyan lány, aki minden pénteken más fiúval kavart, és olyan is, aki kitűnő tanuló volt és sorra nyerte a tanulmányi versenyeket. Volt országos bajnok sportoló, zenész, értelmileg fogyatékos, különc. Ezek mind okot adtak arra, hogy valaki ki legyen rekesztve. Szóval eléggé szétesős közösségünk volt, az osztály pedig maga a pokol. Semmiben nem lehetett dönteni, mindig csak a hiszti ment, és már megint kezdem felidegesíteni az agyam már azzal, hogy rágondoltam erre a trehány bandára. Szóval. Nem bánom, hogy nem kell többet azzal a társasággal együtt lennem, a levegőben lehetett vágni a feszültséget, a bántalmazást és a köcsögösködést is. Mindegy.

Szóval gimiben megint tökre nem tudtam mit akarok, és azért, mert a tanáraink nem adtak lehetőséget arra, hogy rájöjjünk mi az, amit nekünk szánt az élet. Ment a szokásos „diktálom a könyvet, írd le, jövő héten dolgozat” felfogás, semmi társalgás, semmi kapcsolat nem volt tanár-diák között. Találomra választottam egy egyetemet, ahol nyílt napon sem voltam, és megjelöltem. Hogy miért? Rengeteget gondolkoztam, és azért tartott sokáig, mert nem tudtam mit az erősségeim, mik azok a dolgok amikben jó vagyok. Sok matekozás után (megapoén), végül arra jutottam, hogy mivel orvos nem lesz belőlem, egy gazdasági diploma pedig sok lehetőséget ad, próbáljuk meg a BGE-t. Azért BGE és azért nem Corvinus, mert előbbire jöttek ismerőseim.

Tehát semmilyen komoly tényeken alapuló döntést nem sikerült hoznom az elmúlt 12 év tanulmányom alatt. Ezzel nem vagyok rossz ember, és nem is tartom magam gáznak. Igen, okolom ezért a tudatlanságért és önmagam nem ismeréséért a tanáraimat, mert többek között az ő feladatuk volt az is, hogy elindítsanak minket valamerre. Lehet saját bolondság is.

Ezzel a bejegyzéssel csak azt akartam elmodnani, hogy nem gáz az, ha nem tudod mit akarsz. Nem vagy egyedül. A tanulók 20%-a az, aki céltudatos, és tudja mit akar tanulni. Tapasztalataim alapján ezeknek a fiataloknak a szülei már előre kitaposták a gyerek útját (orvosok, vállalkozók, mezőgazdászok), szóval előre meg van írva a gyerek sorsa. Bár hülye is lenne eldobni egy ilyen lehetőséget az ember.

Amúgy is, senki nem kötelez arra, hogy te azt dolgozd, amit tanultál. Egyetemi szinten azért márt k*rvasok pénzről beszélünk, nem érdemes nagyon játszani a jegyekkel. De mehetsz te egy gazdasági középiskolába, lehet belőled orvos, jogász, vagy akár építészmérnök is. Minden csak rajtad múlik, és nem kell, hogy a szüleid, társaid tereljenek téged.