Nem is tudom hol kezdjem. Az a megtiszteltetés ért, hogy a bordahajtogato kikerült a G-Portál szerkesztői ajánlójába! Nagyon szépen köszönöm, el sem hiszitek mekkora öröm ez most nekem. Évekkel ezelőtt, a Requiem is kikerült az ajánlóba, az akörül járt 20.000 megtekintésnél, szóval nagyjából egy időben sikerült elérnem ezt a mérföldkövet. (A Requiemmel ellentétben azonban remélem, hogy a bordahajtogato kicsit hosszabb életű lesz.:D) Bevallom, kicsit aggódtam, hogy mi lesz a szeretett G-Portálunkkal, ugyanis az utóbbi időben nem igen történt frissítés sem változás, és teljesen véletlen nyitottam meg ma az oldalt. Viszont, egy csodálatos blogger, akinek nem is tudom hány bejegyzését olvastam már, Dienah csatlakozott a szerkesztői csapathoz (amihez nagyon gratulálok!:)), és bízom benne, hogy az ő lelkesedése és izgalmakkal teli világa kicsit helyre rázza a G-Portált is.

Emellett szeretnék kicsit mesélni arról, hogyan is vagyok most lelkileg.

Az iskolakezdéssel ismét belekerültem egy ördögi-körbe, hetente utazás Budapestre és haza, fél nap az iskolában, utána munka vagy tanulás, néha jut idő barátokra is. Ezzel nincs semmi problémám, szeretem ha tartalmas egy nap és van mit csinálni, viszont valamiért annyira elveszettnek érzem magam. Túl vagyok egy szakváltáson, és látványosan könnyebb lett az életem. Amíg az előző szakomon voltam addig nagyon nehéz tantárgyaim voltak, nem egy olyan is, amire nem tudtam felkészülni. Szokták mondani, hogy „könyvelőnek születik az ember”, és ez szerintem igaz is. Aki nem képes arra, hogy száraz szabályokat és összefüggéseket bemagoljon, és azokat a szintén semmihez nem köthető, bemagolandó számlaszámokhoz köti, könyvelő lesz. Nekem ez nem ment, nem tudtam megérteni és összekötni a dolgokat, nem ilyen beállítottságú ember vagyok.

Inkább annak a fajtának mondanám magam, aki a munkahelyén nem csak sikeres szeretne lenni, de aktív és izgalmas munkát szeretnék – és számorma a könyvelés minden, csak nem aktív és izgalmas. :D Szóval a mostani helyzettel jobban ki vagyok békülve, bár kicsit nehezemre esik felfogni, hogy milyen, már viccesen egyszerű tárgyaim lettek. Van egy órám, aminél van a megszokott előadás, viszont gyakorlat helyett több órás tréningek vannak, ahol amúgy nagyon durván izgalmas és érdekes felfedezéseket teszünk egy-egy játék és az élet kapcsolatáról, valamint saját magunkról, viszont mindössze egy „hogyan éreztem magam az órán” jellegű beadandóra kapsz jegyet (meg el kell érni egy tényleg minimum pontot vizsgán).

A múlt órán amúgy kitöltöttünk egy nagyon érdekes személyiségtesztet, amely azt mutatta meg, hogy egy jó csapatban mi milyen egyéniségek vagyunk. Erősségekkel, gyengeségekkel együtt persze. Bár egy elég rövid tesztről van szó, nem hiszem hogy annyira releváns az eredmény, és azért elég könnyű lavírozni egy-egy személyiségkategória között, de azért ez is érdekes volt. Amúgy nagyon izgalmas személyiségteszteket töltöttem ki az elmúlt napokban, ezekről majd hozok egy bejegyzést.:)

Nemsokára kezdődik az őrület, pár hét van vissza és jön az első ZH hét. Több ZH-s tárgyam is van, de azért vizsgás is akad bőven. A baj az, hogy az inkább nehéz tárgyaim ZH-s tárgyak. Gondolok itt a statisztikára, amit a felkészítőn meg tudok csinálni, viszont órán a tanár nem várja meg, hogy te leírd, hogy megértsd, és észre se veszed már a következő munkalapon tart, te meg csak az = jelet írtad be.

Ha már itt tartunk, tettem egy nagy felfedezést is az egyik órán. Nem szeretnék én senkit sem minősíteni, se oktatási intézményt, se tanárt, maradjunk a hallgatók minősítésénél. A szakváltás miatt egy olyan angol csoportba lettem berakva, ahol volt hely, ergo nem a tudásomnak megfelelő csoportba (előtte írtunk egy szintfelmérőt, ami nekem így nem lett elfogadható (nem értem miért)). Ebben a csoportban talán 16an ülünk és egy nagyon lelkes és segítőkész tanárt kaptunk. Amúgy üzleti angol alapról van szó. Javarészt szavakat és kifejezéseket kell tudni, néha ismétlünk egy kis nyelvtant is, de egyértelműen a szókincs fejlesztése a legfontosabb. A tanárunk előzetesen bejelentette, hogy lesz pontgyűjtő szódolgozat, és még a felmerülhető szavakat is elküldte! Ennek ellenére a csapat java része (talán rajtam kívül két ember írta meg „ötösre”) 5-6 kifejezést tudott. Ez elképesztően szánalmas szerintem, hogy tényleg, az ember orra alá nyomják a megtanulandó szavakat és néhányan annyira nem veszik a fáradtságot, hogy megtanulják. Aztán a napokban megíratta velünk ugyanazt a szódogát, és akik „ötöst” írtunk, kb annyian is maradtunk. A többi nem tanult a hibáiból, az egyik csaj mögöttem (aki amúgy be se jár az órákra, és csak várja, hogy csoda történjen), engem kért meg, hogy mutassam már meg neki a dolgozatom. Nyilván, majd egy olyan embernek fogok segíteni, aki a saját részéről egy nagy 0-t tett a dolgokhoz. Sajnos az ilyen esetek után jutnak el a tanárok arra a szintre, hogy hiába motiváltak és lelkesek, a csapaton a leszaromságot látják, és így őket sem fogja érdekelni, hogy az a pár ember aki szeretne fejlődni, tud-e.

Egy másik órámra is kellett beadandót írni, ahol párokba lettünk osztva. Én egy olyan lányt kaptam, akivel egy korábbi órán már találkoztam, szóval mondhatni még örültem is. Aha. Csak azt senki nem mondta, hogy egy olyan lányról van szó, aki semmihez semmit nem tesz hozzá, de az ő neve is legyen rajta. A beadandó megírása úgy nézett ki, hogy elküldtem neki x cikket, olvassa el és mondja el szerinte melyiket használjuk alapnak. Nem is válaszolt. Így döntöttem én, megírtam a több oldalad beadandót, elküldtem neki, hogy véleményezze. Erre sem írt semmi értékelhető választ, és már kurvára elegem volt belőle, de mivel párokban kellett dolgozni, rá kellett írnom az ő nevét is – különben az én munkám is érvénytelen lenne. Egy tanulság a jövőre nézve, ha lehet, egyedül írok beadandót.

Utálom, amikor valaki a határidő előtt pár perccel korábban küldi be a dolgokat, amikor valaki összecsapja és „tök mindegy jó lesz ez” alapon dolgozik. Ez a beadandó nagy részben számít a jegyemben, és ha már ilyen röhejesen könnyű tárgyaim vannak, szeretnék elérni egy olyan átlagot, amiért ösztöndíjat is tudok kapni. Szóval. Nem tudom, lehet valami baj van a lány életében, de akkor mondja el, és ne nézze végig, hogy mindent én csinálok, de ő is megkapja ugyanazt a pontot a 0 munkáért. Gyűlölöm az ilyen emberket.

Valamint, ha már őrületnél tartunk, pár nap múlva kezdődik a mobilitási eljárás, a szerintem kínkeserves folyamat, hogy tavasszal kimehessek külföldre. Áprilisban kaptam a csodálatos hírt, hogy Finnországban tölthetem a tavaszi félévet egy Erasmus ösztöndíj keretein belül, de már akkor tisztában voltam vele, hogy az eljárási folyamat szörnyű lesz. Rengeteg papírmunka, megbeszélni a tanárokkal, hogy „akkor ezt a tárgyat beszámítják?”, vagy hogy kitaláljam, hogyan vegyek fel itthon úgy tárgyakat, hogy ne csússzak. Ez a „ne csússzak” a legnagyobb veszélyforrás az egész Erasmus történetben – szerintem.

Nos, röviden-tömören ennyi lett volna a kis érzelmi kiakadásom, vannak pontok, amik boldogsággal töltenek el, de akad nehézség is bőven. Októberben még 3 beadandót kell megírnom, a mindenféle ZH-ra felkészülés mellett. Bár senki nem mondta, hogy könnyű lesz 40 kredittel az élet.