A kedd az egyik kedvenc napom, ilyenkor rengeteg szabadidőm van. Ma mindössze egy órám lesz, így mondhatni az egész délelőttöm szabad, meg egy kicsit a délután is. Már egy ideje gondolkozom azon, hogy mégis mivel fogom elütni az időt, és mostanra kicsit megvilágosodtam. Elképesztő motivációt érzek a tanulás terén, meg úgy az életem minden részében, így nem kérdés, hogy ezzel kapcsolatos a mai tervem is. Ez egy amolyan mit csinálok egy produktív napon bejegyzés lesz.

Ma délelőtt jegyzetkészítés lesz és tanulás, bár a tárgyaim feléből a tanár nem hajlandó feltölteni az anyagot, így rohadt nehéz ténylegesen felkészülni. Szeretem, ha igényes jegyzeteim vannak, és az előadáson csoda, hogyha levegőt vesz a tanár, így el tudjátok képzelni mekkora rohanás lenne, ha ott szeretnék mindent leírni, átláthatóan, szépen. Szóval most írtam már 3 előadónak emailt, hogy legyen már olyan kedves, hogy feltölti a rohadt előadásanyagot, mert egy összecsapott sz*rból nem tudok tanulni. Na mindegy. Sajnos vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy az ember csak akkor tudja az előadáson elhangzottakat, ha bement és végig ülte a másfél órát. Csak ez egyáltalán nem arról szól, hogy másfél órán át ülsz egyhelyben. Ha a tanár nem tölti fel az anyagot, kénytelen vagy mindent, szó szerint mindent leírni, vagy esetleg minden egyes diát lefotózni (ez alkalmanként lehet 50 is), hogy aztán otthon kidolgozd.

A személyes taktikám a következő: ha lehetőségem van előre megírom a feltöltött előadás alapján a jegyzetet, és oldalt hagyok egy 6-7 centis részt, ahová kiegészítést tudok írni. Így előadáson már csak azokat a részeket kell feljegyezni magamnak, amit a tanár kiegészítésképpen mond, esetleg ha valamiről kiemeli, hogy „erősen ajánlott tudni”. Ilyenkor itthon a már kész jegyzetem kiegészítésére kerül sor. Ez a módszer nem csak arra jó, hogy van egy valamilyen fogalmad arról, hogy mi is lesz a következő óra témája, de így nem az eszeveszett jegyzetelésről fog szólni az a másfél óra, hanem tudsz figyelni. Szerintem sokkal több értelme van végighallgatni egy előadást, mint őrült módjára leírni minden egyes dia minden egyes szavát.

Tanulás és jegyzetkészítés után elmegyek vásásrolni, ugyanis akadt néhány probléma, amit jó lenne megoldani. Tavaly vettem egy táskát az Orsay-ben, ezt a tipikus női kézitáskát, és gondoltam jó lesz ez néhány évig. Hát nem. Sajnos ez a táska nem bírt a strapát, és leszakadt az egyik füle, és a másik oldalt is kezdi már elengedni magát. Nem szoktam teletömni a táskám, viszont mindig van nálam esernyő, a kulacsom, egy füzet, tolltartó, néha a tabletem, kaja, szóval tényleg csak a szükséges dolgok. Tavaly tavaszi félévben kellett hordanom egy rohadt vastag könyvet, az kicsit meg is törte a táska vonalát, de könyörgöm, egy táska dolga az lenne, hogy bírjon. De mindegy is, már kinéztem milyen táskát szeretnék venni, sőt, ha már plázázni megyek kerestem egy csodálatos kis szürkés átmeneti kabátot is (mivel csak fekete kabátjaim vannak, és szeretnék kicsit nőiesebben is öltözködni néha :D), valamint kéne vennem egy egyszerű fekete nadrágot, mivel amit munkába járáshoz/suliba járáshoz használtam kiszakadt, és a koncertes/fellépős/elegáns nacimat nem fogom elhordani holmi diákmunkára. Szóval igen, mára ez a terv. (Meg jó lenne egy új rúzs a kedvenc nyx-es rúzsomból is, szóval meglátjuk mennyi pénzt fogok ma elkölteni.:D) Szerencsére a pláza elég közel van hozzám, szóval bőven óra és ebéd előtt le tudom járni a kötelezőt.

 Délután elmegyek gyakorlatra, egy olyan tárgyból, amiből szerintem később nagy szenvedések lesznek. Ebben a félévben már okosabb voltam, és a héten már megyek felkészítőre ebből a tárgyból. Amúgy, ha jól számoltam van 8 tárgyam erre a félévre, ebből 7 vizsgás tárgyam van, szóval nagyon remélem, hogy teljesíteni tudom ezt a közel 40 kreditet, amit felvettem.

Óra után persze nem áll meg az élet, megyek dolgozni. És igaz csak 4 órát, de fél 10-ig fog tartani a móka, így ma is elég későn fogok hazaérni. Amúgy ma meglepően kipihenten és frissen ébredtem, nem is tudom mi történhetett velem, de nagyon örülök, hogy végre nem ébresztőre keltem fel.

Amúgy, nagyon sok olyan egyetemista ismerősöm van, akik minden nap kávézni járnak másokkal, vagy moziba vagy kajálni, és egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan jut ezeknek idő mindenre. Jó, nagyon jól tudom hogy ezek közül egyiknek sincsenek olyan tervei mint nekem, és egyikük sem hajtja magát annyira mint én (az egyik csajszi 3 tárgyat nem tudott teljesíteni előző félévben, a másikról pedig nem is tudom, hogy egyáltalán jár-e még egyetemre), de akkor is. Nagyon zavaró, hogy nekik erre jut idő, én pedig örülök, ha néha van fél órám ebédelni az egyetem + tanulás + munka + felkészítő mellett. Viszont, nagyon jól tisztában vagyok vele, hogy később én leszek az hármunk közül, aki többet tesz majd le az asztalra, aki eléri az álmait, és akire az ilyen alakok felnéznek majd.

Életem legjobb motivációját amúgy az egyik szabadidős elfoglaltságom során merítettem. Van egy kis csoportunk, ahol közösen alkotunk, és van egy vezetőnk, aki szereti kicsit összefogni a tömeget, és segíteni minket a célok elérésében. Az illető eléggé nyers tud lenni néha, és bár szeret példát állítani elénk, néha elég rosszul teszi. Egyszer (soha nem felejtem el) kiakadt, hogy az egyetemisták miért olyan ritkán járnak haza (megjegyzés: én minden hétvégén otthon vagyok), és hogy lehetne vidéken is munkát találni, itt van példának xy, aki elvégezte a középsulit és helyben dolgozik. Csak azt elfelejtette mondani, hogy az egyik cégnél (ahol nyáron dolgoztam), az a lány ott volt büfés – 20 évesen. Azóta már „előléptették” és adminisztratív jellegű munkakört tölt be a portán. De könyörgöm, ne egy ilyen embert akarjon példának állítani nekem. Aki 20 évesen abbahagyta a tanulást, a fejlődést, és a kényelem miatt elég neki a prolimunka. Holott, egy olyan lányról van szó, aki bármit meg tudna tanulni és ezer meg ezer lehetősége lett volna már elmenni máshova dolgozni, vagy tanulni, vagy elvégezni egy valamilyen képzést. Nem, ehelyett ő a büfézést választotta. És ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy „azért járok egyetemre, hogy ha egyszer úgy hozná az élet, hogy valamilyen vezetőként belépek ahhoz a céghez, ismerjem azt, aki elkészíti a kávémat”. :D Ezzel búcsúzom mára.