free your mind

About Author

Üdvözöllek kedves idegen. A blog több éve létezik, jelenleg kisebb-nagyobb kihagyásokkal üzemel. MSc hallató vagyok, tanultam egy évet külföldön, nemsokára megyek újra tanulni ezúttal kicsit másik irányba. Nem ígérek semmit, úgysem tudom betartani, ha gond van forduljatok szakemberhez és ne felejtsétek el, hogy az egyetlen ember aki az életed végéig veled marad az Te vagy. Szeri 

A képek forrása: Pinterest

 
News
Friss bejegyzések
2023.09.03. 13:47
2023.09.01. 22:53
2023.07.15. 23:54
Friss hozzászólások
 
Categories
 
sweeties
Indulás: 2017-11-26
 

Blog

69 - Don't be busy, be productive

Hosszú idő után végre sikerült ismét a klaviatúra elé ülnöm, megannyi mesélni valóval. Túlvagyok a második zh héten, tehát lényegében véget ért a félév, pedig még csak most kezdődött. 2 vizsgám van, amit szerencsére fel tudtam venni jövőhétre, így már tanulás nélkül tölthetem a téli szünetet. A tanítás februárban folytatódik, tehát egész január szabad lesz, amiben bár még nem tudom mit fogok csinálni, de egy hétre már most van program, ugyanis megyek nyílt napra segíteni (legalábbis remélem), valamint azon a héten dolgozni is.

Ahogy már ígértem, a diákmunka keresésről szeretnék írni egy kicsit, ugyanis az elmúlt évek során megfordultam elég sok helyen. Youtubeon láttam egy videót, amivel rengetegen egyet értettek, én mondjuk pont nem. A lényege annyi volt, hogy a diákokat minden esetben sz*patják, ami természetesen hülyeség, rajtad múlik, mit választasz.

Legelső nyári munkám egy vidéki fürdőben történt, ahol hotdog árusként kezdtem pályafutásom. Ide protekcióval kerültem be, de igazából mindenki, ugyanis a fürdő diákmunka programot hirdetett, és közel 20-30 diákot foglalkoztattak, ami egy vidéki fürdőhöz képest nagyon jó arány, és természetesen az ott dolgozók gyerekei elsőbbséget élveztek. Nekem unokatestvérem segített a bekerülésben, bár rajtunk kívül nem is nagyon jelentkezett más.

Az évek alatt visszatérő vendég voltam a fürdőben, eddig 3 nyarat dolgoztam le ott. Nem voltam tagja semmilyen diákszervezetnek, alkalmi munkásként számoltak el velünk, teljesen legálisan. A fizetésünk tartalmazta a bejárás költségét, valamint az évek során mindig emelték a bért (napi bérünk volt).

Tekintve, hogy vendéglátásról beszélünk, napi 10 órát dolgoztam, de a beosztás miatt heti 3-4 napot. És mivel nem egy büféről beszélünk, ezért egész nap ültem, persze sokszor volt sok vendég, akkor pörgés volt, de ezt a pár órát leszámítva a napból hessz volt.

A fizetés mindig rendesen történt, soha nem volt késés, és mivel aláírtam a szerződést, nekik is érdekük volt, hogy ne legyen belőle feljelentés.

Pár éve dolgoztam egy balatonparti szállodában, az egyik étteremben voltam felszolgáló. Egy nagyon jóhírű szállodáról van szó, több száz alkalmazottal, szóval nagyon magasról szartak ránk. A megbeszéltek alapján hetente volt fizetés, heti 25.000 forint, és 7-ből 5 nap munka. Jól hangzik, hogy hetetne fizetnek, ugye? Nos, semmilyen szerződést nem írattak alá velünk, az egyetlen dolog amin szerepelt a nevem, hogy semmit nem vittem ki a táskámban. Gondolhatjátok, hogy amikor a 2. héten felmondtam, mert rájöttem, hogy semmi szabadidőm nincs, persze, persze megértjük. Sok telefonálás és könyörgés után kaptam 17.000-ret, ami töredéke a megbeszélteknek, és az irodában is teljesen más volt, mint amit nekem mondtak, szóval egy tanulság, ha nem gyakorlaton vagy, akkor ne menj szállodába, mert nem fizetnek ki.

Budapesten már más a helyzet, egyetemistaként muszáj diákszövetkezetet választani, ugyanis elég nehéz enélkül munkát találni. Nagyon sok ilyen szervezet van, eudiákok, jobbkezek, meló depó, stb, stb. Ezek igazából egy rendszer alapján működnek, fix munkaidő, fix hely, persze szerződés, stb. Ezzel nekem mindössze annyi problémám volt, hogy a heti 20 óra (hétvége nélkül ugye) elég nehéz összehozni, ugyanis következő félévben több órám is lesz, és azért nyilván nem akarok futni egyik helyről a másikra. Jelentkeztem több munkára, amely funkciónak igazából annyi a lényege, hogy bekerül a neved a többi jelentkező közé, és 0-24 hívogatnak. Akkor is, ha kéred, hogy e-mailben keressenek.

Hihetetlen, de nem adják fel. Akkor sem, ha mondod, hogy már nem aktuális. Elég sok jelentkező van, szóval biztos nagy a felforgás. Na mindegy. Nálam ezzel a fix beosztással, fix kötelező óraszámmal elúszni látszott a dolog.

DE.

Van remény. Létezik egy ProDiák nevű szervezet is, ami annyira az én igényeimnek mérten van kialakítva, hogy az hihetetlen. Itt nincs kötelező óraszám, nincs fix hely, fix idő. Úgy kell elképzelni, hogy írok az összekötőmnek, hogy szeretnék menni dolgozni pénteken, ő pedig elküldi az üzleteket, a nettó bérrel és persze az idővel együtt, én pedig kiválasztom, hogy ezeket összevetve melyik lenne számomra a legjobb.

Már két alkalommal voltam dolgozni, egyik egy rövid műszak volt, 4 órát dolgoztam, ugyanis ZH-kra készültem, ami még a munkánál is fontosabb. Első alkalommal a Tesenisben, második alkalommal Benettonban dolgoztam. Előbbit nagyon szerettem, volt pörgés, nagyon jó volt a csapat, és hamar lejárt az a pár óra. Utóbbi viszont kurva unalmas volt, nem volt mit csinálni, ott voltunk sokan, és csak ugyanazokat a felsőket hajtogattam újra és újra, mert kurva unalmas volt.

Nyilván nem raknak be kasszázni, mert én sem tenném, hiába van tapasztalatom, de ez borzalmas volt. Alig akart eltelni az idő, és alig volt vásárló is, szóval eléggé kikészültem tőle. A talpam kegyetlenül fájt, órákon át egyhelyben álltam lényegében. Tezenisnél nem így volt, igaz ott is álltunk, de volt érdekesebb feladat is, például árazás, vállfázás, szállítmány kipakolása, szóval na, nem csak egyhelyben állás.

Persze muszáj megtapasztalni, hogy kinek melyik jellegű munka tetszik a legjobban, pl gyoréttermi, ruha üzleti, adminisztratív esetleg fizikai. A lehetőségek tárháza végtelen, de érdemes átgondolni, hogy mégis mennyi időt tudunk erre rászánni.

Fontos még tudni, hogy ha diákszervezeten keresztül vállalsz munkát, akkor mindenképp megkapod a pénzed, nem vernek át, ugyanis a szerződés az szerződés. Olyan nincs, hogy szerződésben foglaltaknak nem megfelelően dolgoztatnak.

 
2018.12.16. 12:58, Kathryne Vissza a bloghoz
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2018.12.17. 10:53
Dienah

Ó jó kis diákmunkák. Vidéken nem volt túlsok lehetőségem mert két dolog közül lehetett választani nagyon szar konyhai munka, és nagyon szar gyári munka. A konyhai munkát választottam, elég rossz volt, és tipikusan ez a diákot nem nézik semmibe hely, és aigazából sajnos nagyon meg is értettem őket. Amikor a kisdiák elmegy dolgozni, lényegében tényleg feleannyit dolgozik mint egy ottani konyhai alkalmazott mégis az én siralmas fizetésem magasan verte az övékét, az valahogy értettem, sosem az jöttle hogy a személyünk fájt volna nekik, egyszerűen a rendszer amiatt utáltak amiben vagyunk, nekünk ment az egész zsebpénznek, ő meg a családját tartotta el sokkal kevesebből. Később embereket építettek le, mert oké hogy többet kap kézhez diák, de lényegében sokkal olcsóbb.

Mikor felköltöztem Pestre énis kb diákmunkával kezdtem, oké hogy a választák nagyobb mégis igyekeztem specifikusan munkát keresni, kinéztem egy helyet, mondjuk amiket ismerősök ajánlanak, és csak akkor iratkoztam be egy-egy diákszövihez ha tudtam hogy van ott egy olyan munka ami engem érdekel és szabad az út. Úgy csak keresni sosem mentem sehová, mert akkor tényleg kapod a végtelen vackot mindenhonnan. Így voltam moziban pénztáros (ahonnan kirúgtak mert béna voltam (és eladtam egy jegyet egy fickónak egy olyan előadásra ami 3órával azelőtt végetért – ezt mai napig nem értem a rendszernek nem kellett volna hagynia), voltam mekis majdnem egy fél évig onnan azért távoztam mert egyre kevésbé voltak hajlandóak figyelembe venni hogy egyetemista vagyok, és hogy vidéki (nagy kérés a havi egyszeri két szabadnap egymás mellé hogy haza tudjak utazni  a szüleimhez mi?). Majd könyvraktárban pakoltam nagyon sokáig. Igazából ezeket hamarabb szúrtam ki mint a tényleges diákszövit, fontos volt hogyha már szar melóm van ne legyen messze.
A mostani munkámat is úgy találtam meg hogy előbb volt meg a hely mint a diákszövi és már itt lopom a napot 2 boldog éve, és imádom. És szerintem jobbat nem is kívánhatnék, irodai munka, tele kihívásokkal, rugalmas nagyon nagyon rugalmas, home office, és még jól is fizet, csak azt várják hogy légy korrekt ha miattad szerveznek valamit legyél ott vagy szólj előre, és legyen megcsinálva aminek meg kell lennie.
Amúgy ez a heti 20 óra, és „legalább 3 hónapos munkaviszony” szokták hazudni. Ahhoz képest úgy lépsz át egyikből a másikba ahogy nem szégyelled, ott a heti 20óra is, van amikor ők küldenek haza „mert sok a diák” (ez a nálam a könyvraktár volt, az egyik nyáron, hát marhajól jött hogy fele pénzt tudtam összekaparni) a legtöbb hely toleráns, meg kell kérdezni, tudom hogy sok ember annyit sem tud teljesíteni, de érdemes nekimenni. Ha dolgozol egy hetet de nem elég nekik, kiraknak, de ki is leszel fizetve. Úgy szambázol a diákmunkák között ahogy nem szégyelled. Amúgy ez a diákszövetkezet tuti kifizet sem teljesen biztos,  én hála isten nem, de sok ismerősöm járt már úgy hogy nézhette a pénzét egy jó ideig. Érdemes a nagyobb, jólbeválthoz menni ha van rá lehetőséged.

 

Azt tanácsolom tényleg, hogy elsőkézből ott dolgozó ismerőstől szerezz információt egy-egy diákmunkáról, és céltudatosan sétálj be a diákszövetkezethez, és mond meg hogy „csókolom, én itt szeretnék dolgozni!”.


Válasz:

Amúgy nekem sokan ajánlották a mozit, de valahogy nem tudtam volna élvezni. Legutóbb barátommal mikor moziba mentünk kész bolondok háza volt, és ezt a rengeteg kötekedést, beszólást senkinek se kívánom, amit szegény büfések éltek át akkor. :D

Sajnos nagyon nehéz megtalálni a tökéletes szervezetet, és nem tudom, hogy mennyi időt fogok itt lehúzni, (tekintve, hogy nyáron megyek ugyanúgy Balaton-partra), de majd elválik. Amúgy, szerencsére tényleg zökkenőmentesen ment minden a decemberi fizut illetően, úgyhogy most örülök, mint majom a farkának. :D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre