Kicsit kezdem úgy érezni, mintha a végkimerültség szélén állnék, és várnám, hogy valaki végre belelökjön a szakadékba, de csakazértsem jön senki. Miről is beszélek? Napon óta alig van egy kis szabad időm, és hiába próbálom úgy beosztani a napomat, hogy jusson idő a pihenésre és kikapcsolódásra is, valamiért mindig kudarcot vallottam ezen a héten. Meg a múlthéten is.
Napok óta egyik megbeszélésről megyek a másikra, ilyen korrepetálást olyan korrepetálás, beadandó, zh, vizsga, ilyen program, olyan program. Meg persze néhány rögtönzött házibuli.
Tegnap egy csapatépítőn voltam, és utána a semmiből jött ötlet hatására tartottunk egy rögtönzött házibulit. Nyilván nem nálam, hanem az egyik fiúismerősmnél, aki lassan már fiúbarát lesz, de ez most a történetünk szempontjából lényegtelen. Sokan voltunk, bár a társaság számottevő része fiú volt. Mindezek ellenére minden tök jól ment, bár nem volt számorma akkora ereszelahajam, mert brutál fáradt vagyok.
Volt szerencsém kicsit beszélgetni az egyik olyan sráccal, aki nagyon-nagyon izgalmas számomra, pontosabban az, amilyen életet él, amilyen ember. És annyira boldog voltam, hogy volt egy óránk (hellyel-közzel), amikor tényleg tudtunk kicsit beszélgetni, lelkizni, elmesélte milyen gondjai vannak most, én is meséltem kicsit. Jó volt kiadni magamból, de még annyi minden van bennem! És annyira jó lenne tényleg leülni egy olyan emberrel, akiben végtelenül megbízok, de úgy, hogy ne ismerje akikről szó van, és csak mondani, mondani, mondani, amíg csak tudom. Talán erre lenne most a legnagyobb szükségem. Egy kis kikapcsolásra.
Szóval beszélgettem ezzel a fiú ismerősömmel a csajokról, pasikról, kicsit erről, kicsit arról, és elgondolkoztam egy-két dolgon. Említette, hogy van egy lány aki tetszik neki, de mivel fiúismerősöm, hogyismondjam, fizikailag korlátozott adottságokkal rendelkezik (alacsony), ezért elég nehéz olyan lányt találnia, aki nem mondja azt rá, hogy bocs, törpe. Szóval kitárgyaltuk ezt a párkapcsolati-tolerancia dolgot, meséltem a kapcsolatomról, és megállapítottuk milyen jó, hogy ezt így el merjük mondani egymásnak, és hogy nem az van bennünk, hogy „hú de kavarnék vele”.
Mindegy is, evezzünk más vizekre. Nagyon úgy néz ki, hogy a múltkori munkám kapcsán pályázhatok egy ösztöndíjra, mert segítettem egy kutatást. Ezzel kapok (remélhetőleg) egy valamennyicske kis összeget, amit be tudok dobni a „karácsonyi ajándékokra” dobozba, ugyanis rengeteg ötletem van, viszont mindegyik igényel valamennyi anyagi jellegű forrást, nekem meg ez nincs, szóval úgy kaparom össze az utolsó kis 200-asom is, ha egy energiaitalt akarok venni.
Tervezek egy olyan bejegyzést, melyben megosztom veletek, hogy kinek milyen ajándékot szeretnék adni, ugyanis elég kreatívnak tartom magam, meg ez tényleg LOW BUDGET. :D
Amúgy volt nálunk karácsonyi húzás (nyilván nem egyetemi szinten, hanem csapatszinten), és kihúztam egy olyan csajt, akit igazából annyira nem ismertem eddig, talán 2 szót ha beszéltünk egymással. Mondjuk fura lett volna húzás után oda mennem hozzá, hogy „szia, figyi ismerkedjünk már kicsit”. Viszont, az este alatt valahogy egy társasághoz keveredtünk, rengeteget beszélgettünk, együtt mentünk a tegnapi házibuliba is, haza is, szóval nagyon értékes időt töltöttünk együtt. Nagyon sokmindent megtudtam róla, ő is rólam, olyan témákat is érintettünk, amit talán józanul, a folyósón soha nem kérdezne meg az ember. Így már könnyebb lesz egy valóban személyes ajándékot vennem neki.
Mindig is szerettem ezeket a „titkos mikulás” húzásokat, de ennek is megvan a hátulütője. Gimiben volt egy csaj, aki annyiszor keresztbe tett nekem, folyton leminősített, szóval na, teljes szívemből utáltam, erre kihúztam. És mit vesz az ember az esküdt ellenségének? Csokit. Töménytelen mennyiségben. Semmi személyes, semmi kedves, szaloncukor, csoki, egye hadd hízzon.
De ennek a lánynak nagyon örülök, és olyan izgatott vagyok amikor arra gondolok, hogyan is fogom összeállítani a kis csomagját. A limit 3000 ft, szóval ezen belül kell mozognom, de nagyon jó ötleteim vannak.
Nemsokára jelentkezem, reméljük kipihent állapotban! :D