Sziasztok!:)

Nem tudom, hogy van-e értelme egyáltalán ezt a blogot írnom, ugyanis a visszajelzések száma elég alacsony, és úgy érzem feleslegesen erőltetem meg magam egy új design összerakásával, vagy amikor éjjel érek haza egy potya bejegyzéssel. Mindenesetre a lelkemnek jó, ha néha leírom mi történik velem, mit hogyan élek meg, szóval elképzelhető, hogy akkor is folytatom ezt a blogot, ha senki nem olvassa.

Mindegy is.

Tehát. Megkezdtem a nyári munkát, eddigi évekhez hasonlóan ott, ahol eddig. Most a részletekbe nem szeretnék belemenni, nyári munkának tökéletes amit csinálok, szabadidőnk is van, de sok a gyökér. Főleg az új munkatársaim. Annyira idiótán állnak a dolgokhoz, megkapják a beosztást, hogy írják be mikor nem érnek rá, de üresen hagyják, aztán amikor látják, hogy én kihúztam magamnak egy hétvégét már hiszti van, hogy az nekik nem jó. Könyörgöm, óvoda.

A szabadnapjaimon általában vezetek, most egy megint másik autós iskolába járok, és szerintem sikerült megtalálnom a legnormálisabb oktatót a megyében. Felhívja a hibáimra a figyelmet, türelmes, de azért odaszól, ha probléma lenne. Augusztus körül fogok vizsgázni, mindenképp jelzem, hogy mi lett az eredmény.

A munkahelyemről még annyit, hogy lényegében a múltammal élek együtt. 2 éve kezdtem el ott dolgozni, és akkor, 2016-ban volt egy fiú, aki úszómesterként dolgozott. Hogy is mondjam, ő akkor volt 19, én 16, elég reménytelen lett volna a dolog. Akkor nagyon akartam, hogy legalább egy csók legyen vagy valami (ugyanis előtte ért véget az első párkapcsolatom és lényegében elvonási tüneteim voltak), de nem lett. Aztán idén észbe kapott a srác, odajön hozzám beszélgetni, írogat, van hogy hoz inni vagy enni. Lényeg, hogy a kedvemben jár, de én akkor sem akarnék már tőle semmit, ha nem lenne barátom. Nagyon gyatra a srác, nem volt még barátnője, és ez látszik rajta. Azért kb 22 évesen nem úgy csajozik az ember, ahogyan ő csinálja. És itt a nagyon gáz, amolyan „papucsod leszek csak legyél a csajom” üzenetekre és megjegyzésekre gondolok.

Egy másik srác számomra olyan volt mindig is, mint az elérhetetlen, a „csak köszön és más semmi” fajta. Reggelente elment mellettem, ejtettünk egy sziát, és lényegében ennyi is volt a történet. Ezt leszámítva a 2 év alatt nem igen történt semmilyen rendkívüli. Na de idén! Odajön, beszélget, rám mosolyog mikor full piszkosan pakolok össze, megkérdezi hogy vagyok, érdeklődik felőlem. Azért a lányok egy idő után megérzik, hogy ki az, aki érdeklődik. De miért most? Miért akkor amikor van barátom?

Amúgy a barátomról annyit, hogy a munka miatt nagyon keveset tudunk találkozni. Amíg suli volt szinte minden nap legalább egy fél órát, most meg talán hetente egy napunk van. Nagyon kellemetlen, és mindez úgy történik, hogy közben nekem ketten csapják a szelet, a többi fiú kolléga beszólogat jófejségből, én meg tökre élvezném, ha valaki megölelne egy szar nap után. Nem fogom megcsalni a barátomat, csak nagyon gáz belegondolni, hogy ha nem lenne, mennyi lehetőségem lenne. De azt tudom, hogy ezek a kis nyári lehetőségek szeptemberben véget is érnének, ugyanis én megyek pestre, és ahhoz egy és fél hónap nagyon kevés, hogy egy komoly, stabil kapcsolat épüljön ki. Legalábbis szerintem. A barátommal más a helyzet. Hiányzik az érintése, a közelsége, a szép szeme és a hangja ha 3 napig nem találkozunk, és eszembe se jutna más fiúval keresni a megváltást. Remélem sokáig megleszünk így, együtt.