Sziasztok cukibogyók!:)

Ma gondoltam egy kicsit személyesebb, sztorizósabb bejegyzéssel jövök, ugyanis akad miről mesélni.

Az érettségi sikeresen teljesítve lett, szóbelivel sikerült javítanom az angol illetve magyar eredményemen, viszont az emelt érettségin kicsit elhasaltam, így 40%-om lett végül. Az emelt érettségiről annyit, hogy 45%-tól kapsz +50 pontot, de azt sem olyan könnyű elérni. Legalábbis ha tanulsz és tudsz is, akkor nem nehéz, de erről később. Szóval a lényeg az, hogy ez az egész érettségi dolog a szerencsén múlik. Nem egy olyan történettel találkoztam, hogy életképtelen osztálytársam aki 5-ből nem tudja kivonni a 3-at kihúzott egy olyan egyszerű tételt, amiért még a színötös tanuló is imádkozik. Szóval ja, én is hiába tanultam napi 10 órákat vagy többet, mert kihúztam egy olyan tételt, ami a nagy szóbelis könyvben is kemény 5 mondat, de lehet ezzel sokat mondtam. Teljesen rosszul lettem, bekattantam, nem jutott eszembe semmi, pláne nem 15 percre elegendő infó. Szóval a félig üres lapommal kimentem, és elfogadtam a véget. Lényegében a szóbeliztető tanár is megmondta, hogy az egyik legnehezebb tételt választottam. Igazából nem vagyok csalódott, legalábbis magamban nem, ugyanis tisztában vagyok vele, hogy rengeteget tanultam, és ha akár ezzel a témával kapcsolatban húzok ki egy másik kérdést, biztosan mérföldekkel jobb százalékot kaptam volna. Mindenesetre az álmaim nem dőltek össze, a hátrány annyi, hogy állami képzésre nem kerülök be, ami pedig nagyon jó lett volna. Mindegy.

Megkezdtem a nyári munkát, szokásos helyemen. Nem szeretném megnevezni a helyet, ugyanis ha esetleg negatív véleményt írnék nem akarom, hogy ezt bárki is helyszínhez tudja társítani. Szeretem a munkám, ugyanis heti 3 napot dolgozok, de akkor olyan 12 órát. Nem kell megszakadni, a társaság nagyon jó, kellemes a környezet is, és még szabadidőm is van arra, amire szeretnék. Tehát el tudok menni gond nélkül mosdóba, cigizni, és még telefonálhatok is, ha éppen nincs vendég. Azért főállásomnak nem akarnám, szerintem elég gáz élet, amikor az ember rá van szorulva gyorsételeket felszolgálni, ugyanis azt egy 15 éves gyerek is meg tudja csinálni. Néha akadnak faszságok, és a vezetőséggel az a baj, hogy nem beszélnek egymással, így mindig van valami félreértés. Megtanultam kezelni az értelmi kapacitásban szűkölködő emberek döntéseit feldolgozni, és alkalmazkodni, ugyanis nekem jobban megéri, ha a munkahelyen történnek a szarságok, és nem mondjuk otthon, mert ezért még pénzt is kapok. Amúgy magamat ismerve, ha nem lenne semmi kötelességem, képes lennék egész nap sorozatokat nézni.

Sorozatokról jut eszembe, hogy elkezdtem nézni A szolgálólány meséje drámát, amiről később várható egy bejegyzés is, amolyan kedvcsináló, ha úgy tetszik. Nemsokára végigdarálom (ma este) az első évadból megmaradt részeket. Amúgy, bejegyzésekhez/cikkekhez több ötletem is van, szeretnék írni a napokban egy könyvajánlót, valamint a barátságról, mint fogalomról is szeretném elmondani a tapasztalataimat és véleményemet.

Néha tudok rendkívül tárgyilagos lenni magammal szemben, de máskor olyan szintű lelki mélységekbe ásom bele magam, hogy lényegében a bejegyzéseimen keresztül ismerem meg önmagam. Ez rossz lenne? Vagy jó? Fogalmam sincs. Tök keszekusza ez az egész. Ahogyan a napjaim is mostanában.