Sziasztok cukibogyók!:)

A mai napom egész jól haladt, délelőtt és délután is remek volt, anyával mentünk vásárolni, hasonlók. Aztán itthon jött a nagy kérdés, hogy készen állok-e a forgalmi vizsgám második felvonására. Ugyanis olyan szinten buktam meg az elsőn, hogy az nagyon gáz. Mindegy is. Soha nem szerettem az ilyen gyakorlati dolgokat, mindig az elméleti kihívásokban voltam ügyesebb és eredményesebb, de hát az élet úgy hozta, hogy ezzel is ki kell törölni, szóval kénytelen-kelletlen nekiálltam ennek a jogsi témának.

Minden 2017(!) tavaszán kezdődött, amikor talán áprilisban sikeresen letettem a KRESZ vizsgámat, előtte pedig az elsősegély vizsgámat. Mondhatni megállíthatatlan voltam, gond nélkül vettem az akadályokat. Aztán jött a nagy cumi, a vezetés. Elméletben minden patent megvolt, de azért az elméleti dolgokat gyakorlatira átvinni nem olyan egyszerű, legalábbis számomra.

Lakóhelyemen kezdtem a vezetést, ha jól emlékszem májusban. Aztán nyáron ugye mentem nyaralni, dolgozni, de azért hetente egy alkalmat mindig meg tudtunk beszélni az oktatóval, amit ő szinte kivétel nélkül mindig lemondott. Olyan nevenincs okokra hivatkozva, hogy „közbejött valami”. Semmi olyan hogy, mikor lenne a következő alkalmas időpont, vagy hogy sajnálom. Nade. Teltek-múltak a hónapok, és már szeptember volt. Egész augusztusban nem vezettem egy darab órát sem, pedig abban a hónapban heti 1-2 óra mindig meg volt beszélve. Aztán szeptemberben ugye bejártam máshova, és gyakran 5-6 után értem haza, amikor ő már nem megy fel egy nagyobb városba, hogy ott tanuljak. Ergo maradt az, hogy a hétvégémet áldoztam fel arra, hogy én az egyik városból a másikba vezessek, de ebből sem lett semmi, mert érdekes mód mindig közbejött valami. Májustól szeptemberig kemény 12 órát vezettem.

Aztán októberben átiratkoztam egy másik autós iskolához, ami abban a városban található ahol tanulok. Eleinte minden tök jól ment, azzal reklámozták magukat, hogy „gyorsan kiszórják az embereket, max 2 hónap és lehet menni vizsgázni”. Aha. Nagy szart. Októbertől kezdődően megint hetente egy alkalommal tudtam vezetni, és elég gyakran közbejöttek dolgok, például hogy lemondták az órámat, mert valaki másnap vizsgázik és szeretne még gyakorolni. Én ezt teljes mértékben megértem. Aztán a nagy két hónap intervallumból lett az, hogy februárban elmentem egy vizsgára, amit annyira túlparáztam, hogy az összes létező hibát elkövettem.

Hogy miért paráztam? Apukám tipikusan az az ember, aki tök aranyos amikor normális, de ha valami nem tetszik neki olyan szinten semmisíti meg az önbecsülésem és minden pozitív gondolatomat az életről, hogy díjat érdemelne érte. Konkrét rettegtem, hogy mi lesz, ha megbukok, és hasonlók. És láss csodát, megbuktam. Olyan szintű lehordást kaptam, a szokásos szöveggel hogy: semmire nem vagy képes, kurva sok pénzt kifizettünk erre és társai. Mondanom sem kell, hogy ezek után rohadtul semmi kedvem beülni az autóba, nem hogy elmenni vizsgázni.

26-án lesz a második vizsgám, amin ha kihúzom a párhuzamos parkolást akkor tuti bukó. Ezzel tisztában vagyok. Gyűlölök egyszerűen vezetni ilyen módon, és ez nem a jelenlegi oktatóm hibája. Ez annak a közel egy évnek a hibája, amivel szopatják az agyamat az első forgalmi órámtól kezdve. Úgyhogy, kisírtam magam, szerintem egy enyhébb idegösszeroppanásom is volt miközben anyával beszéltem. Szurkoljatok nekem hétfőn, bár én nem fűzök már sok reményt ehhez a jogsi témához.

Természetesen nem azt mondtam, hogy én utálom ezt az autókázós dolgot, szertem amikor szól a zene és kikapcsolhatok, de az nem mostanában fog eljönni, hogy ez a kettő sebességel is párosuljon.:D