Csak engem irritál rettentően, amikor valaki megjátssza magát, előadja, hogy ő a valaki, a teljesítmény persze nulla, és még rohadt gyerekes az illető?

Nos ez a jelenség fedte fel magát a gimiben. Soha nem értettem miért kell ok nélkül leminősíteni valakit, akiről kb annyit tud, hogy mi a neve. Tök ártatlan emberekbe köt bele, olyan dolgokba, akikhez köze sincsen, és mindezt azért, hogy a középpontban legyen. Nem lennék ennyire ellenséges ha nem egy exbarátomról lenne szó, de hát van elég más problémám, minthogy ilyen illetőkkel foglalkozzak vagy tartogassam őket az életemben. Arról nem is beszélve, hogy a tegnapi nap teljes egésze arról szólt, hogy az egyik osztálytársam vegyen neki virágot, mert nincs pasija és nem kap senkitől sem nőnap alkalmából. Hol élünk?

Én úgy gondolom, hogy az emberi kapcsolatok alapja a bizalom és a kölcsönös tisztelet. Hogyan legyenek úgy barátai valakinek, ha egy rossz napon a barátait is feleslegesnek és nyomorultnak minősíti? Sajnos ezek az emberek nem veszik észre magukat, és majd csak akkor döbbennek rá, hogy mekkora hülyeség volt ahogy viselkedtek, amikor már késő lesz.

A kedvenc sztorim vele kapcsolatban, amikor meséltem a barátommal való kapcsolatomról, mert volt egy nézeteltérésünk. Teljesen normális dolog volt, nem vesztünk össze, csak nem értettünk egyet valamiben. Erre a válasz egyből az volt, hogy ha ezen össze tudtok veszni, hogy ott a picsába.

De kérdem én.

Miért egy olyan akar párkapcsolati tanácsot adni, akinek a leghosszabb kapcsolata nem volt 2 hónap, tapasztalt nulla? Nehogy már azt mondja nekem, hogy ez a 2 hónap egyenértékű 1 évvel. Teljesen más, ha egy probléma 1 hónap vagy 1 év után merül fel, legalábbis szerintem. Ahogyan az sem működik, hogy ha valakivel nem értek egyet abban, hogy mit együnk vacsorára, akkor szakítok vele.

Mindenesetre rohadt gyerekes a csaj, és senki nem érti mire veri magát, de azért valamennyire sajnálom is, ugyanis szépen egyesével marja el maga mellől az egykori barátait, többek közül engem is. Nem azt mondom, hogy én soha senkire nem tettem megjegyzést, vagy nem voltam meggondolatlan, de könyörgöm. Azért mégsem úgy viselkedek a számomra nem fontos személyekkel, mint a barátaimmal.

Amúgy meg nagyon jó kedvem van, itt a tavasz. Mondjuk reggel szakadt az eső, de nap végére már olyan szépen kitisztult az idő, hogy élmény volt kinézni az ablakon. A nőnapról meg annyit, hogy apukámtól kaptam rózsát, barátomtól pedig egy cserepes tulipánt. Imádom a tulipánt.

Kezd rendkívül nehézzé válni ez az érettségis dolog. Most tudatosult bennem, hogy összvissz két hónap van vissza, és még rengeteg tenni való van hátra. Többek között a tételkidolgozás.

Az emelt történelmes tételekkel egész jól haladok, talán 5 lehet vissza, viszont a magyar tételek még hátra vannak. Emellett gyakorolni matekra, angolozni, meg persze közösségi életet élni, nos, nem egy egyszerű művelet.

Mindig is olyan ember voltam, akinek szüksége volt a magányra. Vagyis arra, hogy leüljek akár napi fél órára, és átgondoljam a dolgaimat, a másokkal való kapcsolatomat, a teendőimet, stb. Mégis, ezek a személyes idők egyre jobban lecsökkennek, és néha teljesen kimaradnak a napi rutinból, ami elég sok feszültséget vonz maga után. Legalábbis számomra.

Nemrég vizsgáztam forgalmiból, de megbuktam. Mondjuk a barátaim többsége megbukott, és én ettől nem érzem magam kevesebbnek, viszont tény, hogy rohadt drága ez a vezetősdi. A mindenféle költségekkel, ilyen-olyan kezelési pótlék meg hasonlók miatt kb. 200.000 a végén az, hogy jogosítványt szerezzek. Mindenesetre annyira sok minden van, amivel foglalkoznom kell, a tételek, iskola, dolgozatok, koncert, ezek mellett annyira letörpül az, hogy én vizsgázzak. És nem érzem azt, hogy mások döntsék el, hogy mi az én fontossági sorrendem.

Továbbtanulási téren is megjelent ez a dolog, érdekes mindenki jobban tudta nálam, hogy mit kéne tanulnom. És az egyetlen ember, aki nem tudta, hogy pontosan mit akar, az én voltam :D.